Ki tudja hány ezer pipacs

Lakott itt egy idős asszony, aki mindig össze szedte a virágnak a magját és elszórta kis kertjében, ezzel megvalósította egy mező illúzióját, amelynek a közepén éldegél ő. A pipacsok májusban és júniusban tömegével nőttek ki a talajból. Ez már önmagában is csodaszép , nem beszélve arról, hogy egy nemzeti sajátosság is. A magyarországi búzamezők gyakran piroslanak a pipacsok sokaságától. Nagyon sok művészt is megihlet a szépsége.

A pipacs a múló szépség jelképe . Ez esetünkben is nagyon aktuális kijelentés és kérdés is egyebn, hiszen ha nem óvjuk a múlt szépségeit, akkor az egy idő után elpusztul , nem létezik többé.

A minősített falusi házak egyik feltétele a megkülönböztetés miatt egy fantázia név kiválasztása, ez minden házra vonatkozik, amely a falusi turizmus rendszeréhez kapcsolódik.  Csak egy-két példát említek pl. Bács-Kiskun megyéből ( Kiskastély Vendégház, Pista tanya, Bio tanya, Kamilla Vendégház…stb.)

A mi házunk esetében is fontos volt egy jó név kiválasztása. A fenti történet ismeretében nem volt kérdés, hogy milyen névre kereszteljük ezt a helyet. (Időközben már kevesebb pipacs nyújtogatja a nyakát az ég felé, de még mindig -kis virágszigetek formájában- házunk ékei.

Hozzászólások zárolva.

Információk időről-időre

Ha feliratkozik az ingyenes hírlevelünkre, akkor időnként egy-egy rövid levél erejéig informáljuk újdonságainkról, táborokról, mindazokról a dolgokról amelyek velünk- nálunk történnek.

A 2010. augusztusi kiállítás és bemutató rövid videórészlete

Néhány kép a galériából

dscf8001 2005_0527image0014 2003_01090050 dscf1293 dscf1311_0 dscf3114

Kapcsolódó linkek: